2009. november 6., péntek

hú, már megint annyi minden van ... de nyugalom, nem zúdítok rátok mindent :)

kérem most már bizonyítható is, hogy sikerült a nyelvvizsgám ... a tegnap átvettem a nyelvvizsga bizonyítvánt ... hát erről ezért szeretnék mondani egyet s mást ... tudjátok vannak, akik tudnak és vannak akik kegyelemből élnek, én ez utóbbi kategóriába tartozom ... aki ismer és már hallott angolul beszélni az tudja, hogy messze nincs középfokú nyelvtudásom ... de ez a történet nem is erről szólt ...
az az igazság, hogy nem volt egyszerű akkor az élet, elég nehezek voltak azok a napok ... azt azért nem mondhatnám,hogy nem emlékszem, hogy jutottam el a vizsgára, de azt már elmondhatom, hogy nem egyszer az volt az érzésem, hogy itt ülök, nem is értem mi történik ... mintha minden rajtam kívül zajlana, legkisebb bajom is most nagyobb ennél, de szükségem van erre, mert a doktorihoz szükségem van még egy nyelvvizsgára ...
egész nyáron a doktorimmal foglalkoztam, már amennyire ez összejött, csak esténként angoloztam, időm sem volt, erőm sem volt, a filmesek is előtte való napokban nálunk voltak, szóval mindenről szólt az életem csak a készülésről nem, azért amikor tudtam igyekeztem fogalalkozni a dologgal ...
ha van valami amiről biztosan tudtam, hogy nem sikerült akkor ez a nyelvvizsga ... ugyanakkor az volt bennem, hogy volt már az életben nem egy olyan vizsga, amikor nem Berke Márta vizsgázott, nem tudom, ha értitek mire gondolok ... túl kevés, hogy azt mondja ez nem az én érdemem, ez csoda ... de ez valami annál is több ...
már elég rég rájöttem arra, hogy az életem legkisebb mértékben sincs a saját kezemben ... szeretem hangoztatni, hogy döntök, meg majd átgondolom, meg ilyenek ... de alapvetően, ha öszinte akarok lenni azt látom, hogy Valaki más tartja itt a dolgokat kézben, és én néha csak elfogadok dolgokat ...
az, hogy ez a vizsga sikerült a legkisebb mértékben sem az én érdemem, egyetlen dolgot tettem, fizikálisan elmentem a vizsgára ...

azt hiszem vannak emberek, akiknek azt kell megtanulni, hogy nem megy minden csípőből, és van akinek azt, hogy megtudod csinálni ... én az előbbi kategóriába tartozom, Isten nagyon jól tudja, hogyan kell velem bánnia :)

emlékszem, hogy nagyon gyorsan megtanultam vezetni, roppant örültem persze, és büszke is voltam magamra, a tanárom is állandóan hangoztatta úton útfélen, és mindenkit hozzám mért, még a fiúkat is :) (ezt csak azért mondom, mert a fiukról szokták azt mondani,hogy sokkal jobban vezetnek, mint a lányok ... csak megjegyezném,hogy ezzel én is egyet értek, de ez egy másik történet ne menjünk most bele:)) ... ha jól emlékszem, akkor nem is vezettem le a kötelező óraszámot és már mentem vizsgázni, de a vizsga reggelén Anna húgom bekerült a korházba, na hát ezt tudjátok nekem mit jelentett ... hogy végem van ... egyszerűen képtelen voltam koncentrálni, rengeteget hibáztam, mondjuk legkevésbbé ez érdekelt akkor, alig vártam,hogy kiszálljak az autóból és rohanjak Annához ... persze mindenki döbbenetére nem sikerült a vizsgám ... sem kihívások, sem lehetelenk, sem az, hogy mások mit gondolnak nincs rám igazán akkora hatással, de az emberi kapcsolataim,a szeretteim bármilyen nehézsége pillanatok alatt padlóra vág ... fontos ismernie az embernek a saját korlátait ... a lényeg, hogy a vizsgáztató rendőr is olyan cinikus volt, hogy több hónap telt el, amíg végre újra rászántam magam a vizsgára ... hát állítom nektek, nem ugyan az a Márta ült az autóban, mint azelőtt ... tudtam, hogy semmi érdemem nincs ebben a dologban ... azt hiszem így válnak a mindennapi dolgaink Isten dicsőségére, és van aki magától is így gondolkodik, és van néhány kemény fejű, akivel kénytelen a Mindenható így bánni,mert különben még azt hinnék, hogy ők a világ közepe ...
ma is nagyon hálás vagyok azért, hogy végül is így lett jogosítványom.
Olyan örömöm volt és olyan hálás voltam Istennek ... és igaz ez a nyelvvizsgával kapcsolatban is ... ahányszor erre a papírra nézek, mindig eszembe jut, hogy kinek köszönhetem :)

tudod a büszke embert mi hozza igazán dühbe, ha egy másik büszke emberrel találkozik :) ... nem egyszer hallgatom végig, ahogy valaki a sikereit teregeti, amit természetesen magának köszönhet ... annyi fiatal harmincas van, aki tényleg sokra vitte, akár üzleti, akár tudományos pályán én ezt nem vitatom, de olyan nehezemre esik hallgatni ezt a sok öntömjénezést, néha szét rágom a szám szélét ... igazság szerint csak azért nem szólok, mert pont ilyen vagyok én is, ha nem könyörülne rajtam Isten annyi mindent, legyek öszinte mindent magamnak tulajdonítanék ... de hála érte,hogy neki gondja van rá, hogy olyanná teszi az életemet mint most is ... semmit nem látok, csak a kérdések és a bizonytalanság van, és hiába minden rátermetség, minden ötlet, vagy tenni akarás nem megy, nincs értelme ... emberi ... Mártának meg kell tanulni, hogy minden onnan fentről való ajándék, és semmi nem érdem,vagy netalán kijár mert ilyen vagy olyan ....

miközben másokat hallgatok arról,hogy ők milyen okosan élnek, hallom, ahogy sokszor erről beszélek, vagy legalább is így gondolom, közben pedig tudom, hogy mid van amit ne kaptál volna???
vegyük sorra ... család - nem én válsztottam, ajándék, rengeteg köszönhetek nekik, az elfogadástól, a szeretetig, a biztonságérzettől millió dologig, szóval nem járt, hanem kaptam ...
ok. ... akkor a képességek - hát az a nagy igazság, hogy csak felfedeztem magamban néhányat (a dolog folyamatban van:) szerintem életem végéig), nem emlékszem, hogy bármikor is magam alkottam volna vagy hasonló ... barátok - hát, ők végképp az ajándék kategóriába sorolhatók, néha én is azon gondolkodom, hogy miért is vannak mellettem, tudnék ajánlani mást,akivel valószínüleg sokkal jobban járnának :) de szeretem őket nagyon, és úgy látom ez számit, ez érték a számukra :) ... ugyan ez a helyzet az életem minden területén és még egy nyelvvizsgát sem tudhatok a magamének ...
nagyon örülök neki, így van ez jól ... én tudom, nagyon is tudom.

Hogy nehéz és mondjuk sok könny tapad hozzá, hát ez nem kérdés, és hogy fájdalmas, és hogy állandóan harcolsz magaddal és magadban ezer dologgal ... ez tény, ez sem kérdés ... de ... igen rengeteg a de is, az érthetetlen dolgok tömkelege ... jó, de akkor mi van ... hát itt vagy Te, meg Te, meg Te ... mindig Beléd ütközöm, Nálad kötök ki ... egyenlőre ez van ... mondjak valamit, ha megoldódnak a dolgaim, akkor is remélem ez marad :) ... nem akarom másként, csak így Veled ...

Nincsenek megjegyzések:

Quotes

 

123...végtelen | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates