néhány napja már elég képtelen :) a blogom ... ma elhatároztam, hogy ezen változtatok ... kerestem én, de ...

pedig ma, sok kimondhatatlan, megfoghatatlan néha csak az érzésekkel megfogható dologról szeretnék írni, ahol bizony jól jönne valami vizuális segítség ...

... azt hittem, hogy ez mindig is bennem volt, minden és mindenki felé, hogy ez számomra nem kérdés, egyenesen evidencia ... állítom, hogy volt, de valahol útközben elveszítettem ... már elég rég, csak most kezdtem észrevenni a hiányát ... nem magamtól ... segítettek benne, többen is ... (köszönöm ... még jó, hogy az embernek vannak barátai, akik mernek tükröt állítani, tény hogy fájdalmas, de nagyon nagy ajándék) ... tudod, hogy jöttem rá arra, hogy elveszítettem? úgy, hogy adnom kellett volna, de nem volt mit ...

nem, nem is így teljes a dolog, hanem úgy, hogy valami azért maradt belőle, az árnyéka, az emléke, a szokás, hogy van ... na abból osztogattam ... olyan nesze semmi fogd meg jól ... persze cserébe én igazit akartam, és ha nem kaptam, akkor még ezt a délibábot is megvontam ...

nem ilyen elvont a dolog, nagyon is gyakorlati, csak ha azt mondom cipő, akkor mindenki egy konkrét megfogható tárgyra gondol, arra ami pont rajta van, vagy a kedvencére, vagy arra, amit most vett a télvégi kiárusításon, vagy ... ki tudja ... de ez, amiről most beszélek annyira valós és mégis megfoghatatlan, hogy e nélkül pont a legfontosabb dolgaink nem működnek, és én mégis elveszítettem, valahol fél úton ... és még észre sem vettem ...

mostanáig

emlékszem, hogy egyszer nem is olyan rég, volt egy olyan barátom, akinek mindig csak adtam ebből (ja, akkor ezek szerint akkor még megvolt) ... egy idő után persze észbe kaptam és akkor azon vívódtam, hogy hogy lehettem ilyen őrült és vak, és hogy mi értelme volt ennek stb. ... egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy ülök a széken vele szemben és egy jó ideje már, hogy hallgatom, amint barátairól mesél, arról a zárt társaságról, akiknek csak a létezéséről tudtam, de ugyan sokszor és sok mindenről beszélgettünk, de erről soha ... akkor az egyszer talán valamit kaptam abból, amit adtam ... de csak egyszer ...

az elmúlt hetekben sok mindent tanultam, az egyik pl. az, hogy enélkül lehet nagyon szellemes, elmés, felszínes, sérülés mentes egy kapcsolat, nem kell benne lenni nyakig, azt az oldaladat mutathatod, amit szeretnéd, hogy mások lássanak, te lehetsz a legek legje ... csak éppen nem lehetsz őszinte, nem érzed benne magad biztonságban, nem bontakozol ki, féltve cenzúrázod minden gondolatodat és mondatodat, háromszor is meggondolod, hogy miről mennyit mondj, arról már nem is beszélve, hogy szeretni sem lehet így, és szerethetővé válni legkevésbé ... végül az egész egy nagy adag gyomor görcs ... biztonságos ez nem vitás, csak éppen nem erre vágysz, nem ez vagy te, hosszútávon kibírhatatlan ...

... mielőtt bárki azt gondolná, hogy a történetet a végéig elmesélem téved, először is azért mert nincs még vége, másrészt azért, mert a folyamat legalább olyan fontos, mint a megtalálás ...

két dolog már biztos, egyrészt, hogy elveszítettem, momentán nincs raktáron :) ... a másik, hogy nem akarom, hogy ez így maradjon, elmegyek megkeresem ... tudod miért, - mosolyogni fogsz - mert adni szeretném megint, függetlenül attól, hogy mit kapok cserébe ...Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek ... Apa vasárnap arról beszélt, hogy ez attól új, hogy nem tőlem van, hanem Attól aki egyedül képessé tud tenni az önzetlen, érdek nélküli szeretésre ...

mielőtt kényelmesen hátradőlnél és arra várnál, hogy megtaláljam és aztán neked is adjak belőle, mert tény azért keresem, hogy tovább adjam, csak szólok halkan, hogy megkönnyíted a dolgom, ha, te is adsz ... nem, lehet nem is kell adnod, elég ha elfogadod, ha befogadsz ... tudod lépek, te lépsz ... te lépsz, aztán én lépek ... azt is bevállalom, hogy csak én lépek ... nem lettem tökéletes, ezért már előre tudom, hogy nem fog mindig működni a dolog ... de nem magamra alapozok :) ennyire ostoba még én sem vagyok :) na jó néha ...

két valami motoszkál bennem a hála és a bűnbánat ... hála, mert vannak aki már jó ideje csak pazarolnak rám ... és bűnbánat, mert jó ideje nem gyakorlom felétek drága barátaim ...

töredékes, néhol érthetetlen, és még messze nem letisztult gondolatok ezek ... de megakartam osztani veletek, mert mit ér, ha az ember csak beszél róla, de nem gyakorolja ...

ja, végig a bizalomról beszéltem ...

ui. Eszter és Anna elsősorban nektek írtam, a tietek ... 123 ...
azért lett mindenkié, mert az okosok a másokéból tanulnak, és mert ez is én vagyok ... és mert kaptam (bizalmat), de nem adtam már egy jó ideje Nektek, azoknak akik fontosak vagytok nekem és akiket szeretek és akik így is elhordoztatok ...