Nehéz a csendből kilépni ... de úgy látom egy idő után a hallgatás a menekülés egyik formája ... a ne szólj szám nem fáj fejem, szerintem nem igaz ... a szív teljességéből szól a száj, tartja az Írás, tehát akkor a fájdalom sem a szólásból fakad ...

... piszok mázlista vagyok, se szerit se számát nem tudom azoknak, akik imáikban hordoztak az elmúlt időszakban ... néha meglepődöm, hogy még Ő is, meg Ő is ... a tegnap valaki azt mondta, szekérrel mentem a határba és nagy nyugtalanság volt bennem, elkezdtem gondolkodni, hogy miért is és akkor eszembe jutottál és ezt elkezdtem imádkozni érted ...

a mélységekről, magasságokról, harcokról biztos vagyok benne, hogy még fogok írni, most valami másról ....

A múlt héten egy csapat diákkal és tanárral dolgoztam együtt Gyulafehérváron, a székesegyház szentélyét mértük föl ... az első napok csak úgy teltek, magamban és bennem .... aztán kiléptem ... én nem tudom, te hogy vagy vele, de én mindig várom az alkalmas időt, jobban mondva azt, hogy én legyek alkalmas ... na ilyen nincs, de most különösen is alkalmatlannak éreztem magam ... pedig valami megmagyarázhatatlan hang mindig azt suttogja bennem, hogy a világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését ... azt én is, ja hogy én is egy lennék ezek közül, na igen van amikor, volt ilyen is ... Mire menne a világ olyan valakivel, aki csak kérdésekkel van tele, aki mindent újra gondol, és alapvető dolgokat fogalmaz meg magának újra és újra ... ezt nem nevezném haladásnak, de még csak stagnálásnak sem ... olyan ez mint az egyszeri táncos, aki mindig csak a kályhától tudja elkezdeni a lépéseket .... de lehet, hogy ennek a világnak pont ezekre a keresőkre van a legnagyobb szüksége, soha nem tudsz olyan közel kerülni senkihez, mint amikor hasonló cipő szorít ... nincs tuti, nincs megkérdőjelezhetetlen válasz, nincs "dogma" ... mi van akkor? ... kérdés millió ... nagy csend ... és kérdése mindenkinek van ... sok, fájdalmas, bizonytalan, félelmekkel teli, magányos, kimondhatatlan, és kimondható, személyes és közösségi, állandó és változó ... szóval minden féle ...

... délutánonként a templomban üldögéltem és imádkoztam, eszembe jutott az, amit nemrég itt a blogon is közzé tettem ... a várakozásról, az Istenhez való kiálltásról ... ott ültem és akkor értettem meg képileg is, mit is jelent ez...

"Isten hallgatását csak a vele való együtt-hallgatás enyhítheti. Válasza helyett nincsen válasz, amiképpen szava helyett sincsen szó, amely az övé mellé állhatna. Aki Isten megszólalására várakozik, az az Ő csendjébe lép. Kiált és hallgatózik, és ismét kiált. Mígnem kiragadja Istent a hallgatásból. Hogy, mire a templomba ér, mikor megállna az oltár előtt, Isten is odaérjen.
A lent élő az oltárnál találkozik az alászállóval
Az elhagyatott ember az elhagyatott Istennel az áldozatban ismernek egymásra.
Az áldozatban, ahol Isten a legelhagyatottabb emberként emeltetett föl, szenvedett és megmutatta magát az Őt elhagyónak."

...azt hiszem csak annyit tehetek a másikért, hogy megmutatom, hogy hol az oltár ... a csoda, a Vele való találkozás nem tőlem van, Isten ajándéka ez ...
nem tudom mit fogok csinálni a jövőben, hol és merre, de azt hiszem csak annak van értelme - bármilyen ügyes, okos, vagy bölcs lenne is az ember a maga szakmájában, - hogy rá mutass az oltárra, ahol az Agnus Dei már feláldoztatott értem, érted ... Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!

Nem sikeres, céltudatos, vonzó, magabiztos ...keresztyénekre van szüksége ennek a világnak, hanem rád, rám, olyanra amilyen épp most vagy, mert te is csak kegyelemből élsz mint az, aki először találkozik Vele ...

... azt mondják csillogó szemekkel mesélek a szakmáról, az jó, de a csillogásnak nincs köze a szakmámhoz ... nem belőle fakad, hogy úgy mondjam inkább csak eszköz, az embereket mindig az érdekli, hogy miért, honnan van ez?? ... hát nem tőlem .... ha csak azért lettem restaurátor, hogy azokkal az emberekkel akikkel eddig dolgoztam, bármilyen formában is rámutathattam az oltárra, már megérte ... sőt semmi más értelme nem volt, és nem lesz ... ez csak egy eszköz ... nem a cél ...

hé, Istennek kedves az amit teszel, dolgozol, de ne feledd csak eszköz, ez nem az önmegvalósításról szól, ez "Ő megvalósítás" és akkor minden a helyére kerül ... állítom .. próbáltam a másik végletet is, az tele van megfeleléssel, kényszerrel, állandó teljesítéssel, mindig neked kell a legjobbnak lenni stb. ... és csak egyvalami marad a gyomor görcs, a fáradság és esetleg pillanatnyi öröm, na meg ha te vagy a legjobb akkor mindenki irigysége és tisztelete ... de mit ér, ha az ember az egész világot megnyeri, szívében pedig kárt vall? ... nem lenne jó, végre felszabadultan élni? ... itt vagyunk a forrás mellett és mégis szomjan halunk ...