... láttunk, hegyet-völgyet, tavakat, gleccsert, csokigyárat :) gyönyörű épületeket sok ötletes megoldással, divat utcát, halkan jegyzem meg, hogy csak egy két ruha volt, amire azt mondanám, hogy hm, pont ezt kerestem ... de ezeket sem hagytam ott fájó szívvel. Viszont, (nem is én lennék, ha nem erről írnék :)) az emberek, na igen az egy külön világ ...

Amikor megérkeztünk, arra gondoltam, hogy hihetlen egy társadalom itt minden olyan tökéletesnek tűnik, csak hogy egy triviális dolgot említsek, a vezetés ... senki nem siet, előzékeny, betartják a sebességkorlátozást, legyen bármilyen szuper járgányról is szó...és minden olyan pontos és kiszámított. Az egészségükre nagyon figyelnek, rengetegen sportolnak, több száz bicikli a pályaudvarok előtt és mindenhol, nincs olyan nagy város, ahol ne lennének kialakított bicikliutak ...
Ahogy nap mint nap láttam ezt a jól működő gépzetet az jutott eszembe, hogy rólam elég hamar kiderülne, hogy nem vagyok e világba való, sőt néha roppant feszélyezetnek éreztem ezt a mindenben pontosan működő világot. Értem én, hogy ez ad biztonságot,de én azt mondom,olyan sablonossá is tud tenni ... mindenki tudja mi a dolga, ha dolgoznak azt nagyon intenzíven teszik, a pihenés is ilyen ... persze ugyanakkor ez nagyon vonzó is tud lenni, csak talán pont az a kis rafinéria, meglepetés, vagy nem is tudom, hogy mondjam, az ami az életben olyan kiszámíthatatlan és ettől jó, az kimarad ... végignéztem pl. egy esküvői fotózkodást, megadott forgatókönyv szerint ment minden, mondjuk már az nagyon furcsa volt, ahogy az ifjú pár viszonyult egymáshoz, de ebbe most nem mennék bele ... mindenki tudta mi a dolga és kész.
A másik, ami bennem megfogalmazódott, hogy azok akik mégiscsak tévednek azok folymatosan kockáztatják ebbe a társadalomban betöltött poziciójukat. Talán ezért is van az, hogy amennyire lehet a hibalehetőséget maximálisan kiküszöbölik ... de úgy belegondoltam, hogy mi van, ha valaki mégis hibázik ... és aki "tökéletes" vagy legalább is annak látszik, az soha nem fog segítséget kérni senkitől sem ...

hosszú ideig észre sem vettem, hogy mennyire fontos számomra, hogy az emberek a hibáimból keveset lássanak ... persze ezzel a legtöbben így vagyunk, inkább az az érdekes, hogy észrevettem, hogy azok az emberek, kapcsolatok váltak számomra értékessé, akik mertek azok lenni mások előtt, előttem akik, olyan igazi, jó és rossz tulajdonságokkal egyetemben.

egyszer valaki azt mondta, hogy Márta, ha igazán szeretsz valakit, azt onnan tudod, hogy a fájdalmaidat is megosztod vele ... butaságnak tartottam ... inkább az örömöket, gondoltam. Nos ma azt mondanám az örömöket először, aztán idővel a fájdalmakat is, én azért pontosítanák, azt látom, hogy önmagamról a legnehezebb bármit is elmondani ... nem tudom, hogy Tökéleteséknél hogyan működik ez, de örülök annak, hogy van néhány ember, akik ilyen közel állhatnak hozzám:)

na, mielőtt bármilyen végletbe is esnék, azért azt leszögezném, hogy e röpke tíz nap alatt ért hatásokról és gondolatokról írogattam itt most ezt azt....

ó, azért mi vittünk bele spontanaitást és mókát is bőven ... és nem úgy tünt, hogy akik velünk kapcsolatba kerültek, azok ezt ne élveznék, sőt ... de egy nap nem lehet mindent elmesélni.

Most itt a vége fuss el véle ... :)