fear, félelem, die Angst, frica ... mindegy milyen nyelven hallom, ugyan azt a gyomor görcsöt jelenti ... nagyon gyakran visszatérő téma mostanában a találkozásaimban, beszélgetéseimben ... mindenféle kontextusban és összefüggésben, korra és nemre való tekintet nélkül ...

Mi ez a valami, ami ennyire meghatározza életünket? honnan van egyáltalán? Miért van az, hogy néha semmilyen negatív tapasztalat, vagy élmény nem fűződik valamihez és mégis félelemmel viszonyulunk hozzá. Vagy ott van az ismeretlentől való félelem ... igen ezt még valahogy értem, de ott van az ismert dolgoktól való félelem, amihez eddig csak jó dolgok kötődtek pl., hogy a munkám, amit szeretek és már hosszú ideje az életem meghatározója, stabilitást nyújt, önértékelésben és anyagilag egyaránt, félek, hogy egyszer elveszíthetem. Vagy az emberi kapcsolataink, mi van, ha mást gondol majd rólam, nem felelek meg az elvárásainak, nem tudok teljesíteni, mi van, ha meglátja, hogy ember vagyok és én is tévedek, nem mennek a dolgok. Arról nem is beszélve, hogy a saját magunkról alkotott kép, mennyire űz állandóan, hogy hát szinten kell maradni, mindenki azt hiszi, az image az nem rombólódhat le ...

tudod mi volt közös ezekben a találkozásokban, az hogy a félelem szinte minden esetben a megfeleléshez, a teljesítéshez kapcsolódott ...

te is ismered azt, amikor csak azért teljesítesz mondjuk az egyetemen, mert mindig is a jó tanulók közzé tartoztál, és azt nem engedheted meg magadnak, hogy az átlag kisebb legyen mint ... vagy te vagy a mindig bájos, minden témához hozzá szóló, vagy legalább is érdeklődve bológató valaki ... vagy az, aki nem tudja elviselni, hogy valaki ne pozítívan vélekedjen róla, szépnek, vagy okosnak, vagy tudom is én minek tartson ... a barátaidat is az alapján választod meg, hogy ki az, aki vissza tükrözi azt, ami vagy és mindig azt igazolja, hogy te igenis értékes, kreatív, egyedi vagy(őszintén:)) ... nem gondolod úgy, hogy bizonyos dolgok járnak neked, mert megérdemled, hisz te már ilyen vagy olyan beosztásban dolgozól, ennyit vagy annyit keresel, ilyen vagy olyan tudományos fokozatot elértél, mert gyakran vagy vezető szerepben és az átlag kikéri a véleményed ... reggelig sorolhatnám ...

mindenki más és más területen kísérthető ... ismerem azt az érzést kívűlről belülről, a félelem néha csak úgy terem bennem. Ezt azért is tartom fontosnak, hogy megemlítsem, hogy senki ne gondolja azt, hogy ez csak egy eszmefuttatás, vagy kívülről írogatok egy olyan témáról amiben csak megfigyelő vagyok ... nem, ezek nekem is a mindennapi harcaim ...

de mielőtt túlságosan leragadnék a témánál, megosztom veletek azt a csodát, amelyben ismét világossá vált, hogy minden látszat ellenére nem a félelem az úr ...

... ahogy ez gyakran lenni szokott a kapcsolatok történetében, az attól való félelem, hogy a másiknak nem vagyok elég jó, nem tudom boldoggá tenni és hasonló "nemes" gondolatok hamar felütötték a fejüket ebben a történetben is ... a két szereplő nagyon közel áll hozzám, és nagyon szeretem őket, én mindig csak az elfogultság szemüvegén keresztül látom mindkettőt, de ezt most nézzétek el nekem :)
Láttam sokszor a próbálkozásaikat, amikor egyik a másikat arról győzködte, hogy amit gondolsz az messze nincs így, persze hogy vannak nehézségek, árnyoldalak, mert emberek vagyunk, de szó sincs arról, hogy...és jött a felsorolás. Az illető általában, ha el is fogadta a másik érvelését, csak egy ideig tartott és minden kezdődőtt előről, vagy fordítva ... hosszú vajúdáson ment keresztül ez a kapcsolat, már már úgy tünt, hogy hiába minden próbálkozás, emberi segítség, ilyen vagy olyan érv, a félem nem múlt el ... valami mégis történt ... ott állok és hallgatom a pohárköszöntőt ... a lábam földbe gyökerezett ... tudjátok -mondta - nem a félelem múlt el, hanem a békesség lett nagyobb, ma sem gondolom, hogy én vagyok az a "leg" aki boldoggá tudom tenni ... és csak figyelem, ahogy arról mesél, hogy milyen igéreteket kaptak, és, hogy ebben a kapcsolatban nem ez a döntés, vagy ők maguk a biztos pont ... közben azon gondolkodom, mi változott itt? igéretek eddig is voltak, nem értem ... és egyre hangosabban az visszhangzik bennem, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet, á szóval a másik szeretése mikor teljes lett kiűzte a félelmet ... értem én. logikus ... csak valahogy mégsem erről beszél ... kezdjük előről: sem a másik szeretése, sem az én szeretetem irányába nem volt elég, kellett egy harmadik, aki kezességet vállalt - mondja ... hát, hallani hallom, meg értem is, de ez eddig is így volt...még mindig nem értem mi változott??... pedig nagyon egyszerű, az ami eddig tudás volt életre kelt, én ezt hitnek nevezem, a nem látható dolgokról való meggyőződés ... és ez sokkal nagyobb valóság,mint az az anyagi világ ami körülöttem van ...

hogy hogyan történhetett ez meg ... hm, tudod mi a csoda ...
engem lenyűgöz ez az egész ... mi emberek nem adhatjuk egymásnak, bármennyire is szeretnénk, hiába minden emberi bíztatás, szeretés, támogatás, visszatükrözés, bármi egyszerűen vannak dolgok, amik túllépnek a mi hatáskörünkön. Aztán azon sem tudunk változtatni, hogy a tudás hitté válljon ... egyszer csak az Aki a semmiből mindent teremtett, azt mondja: legyen ... és lett, és lesz ...

csak úgy csendben gondolok most vissza arra, hogy számtalanszór próbáltam adni, győzködni, vinni, hozni dolgokat és embereket, nem értettem, hogy miért nem történik semmi változás, mikor én :) már mindent megetettem, ennél többet nem lehet ... miért maradnak abban a sok kinlódásban, amiben vannak, mikor milyen egyszerű lenne a változás ... és Márta, te miért is nem változol? ... hát, nem ugyan az a helyzet ugye, meg az én esetemben a dolgok, mi lenne, ha kiderülne, meg ez a kérdés egy másik kategóriába tartozik ... hát meg egy kicsit félek is, tudod a félelmeimet már megszoktam, jól kezelem már őket, valahogy már rég velem vannak és olyan biztonságosak is, meg egyébbként is mindenki fél valamitől, meg ez a szó hogy változás, a hideg is kiráz tőle, minden bizonytalan benne, és mi lesz ha ... pedig milyen jó lenne a félelmek nélkül élni ... jó lenne ...de hát ...

sok mindentől görcsbe rándul még mindig a gyomrom, de egyre hálásabb vagyok azért, hogy a félelem elengedése és a változás nem a teljes ismeretlenbe való zuhanást jelenti, hogy ez még nagyobb félelmet okozzon ... a csoda az, hogy Valaki ezt elvégzi bennünk, és nem az, hogy mi erre képesek vagyunk. Ez nem elhatározás kérdése, valami más kell a helyére kerüljön, különben akárhogy akarsz megszabadulni tőle, mindig visszajön ... holnaptól nem félek ... jó, csináld úgy ... de, ha mégsem menne, talán próbálj meg helyette szeretni, vagy van egy jobb ötletem, hagyd hogy szeressenek, nem lesz teljes, csak annak egy része, amolyan csodácska :)... a teljes is a tied lehet, csak ne akard kiérdemelni, egyszerűen fogadd el ... csak tudnám, hogy miért ez a legnehezebb ...

tudom én, hogy kinek a háza előtt kell sepregetnem ... sepregetek közben mondagatom ... csak most előtted, meg előtted, meg előtted ...