Jó reggelt!
... ma belenéztem a saját blogomba, és megállapítottam, hogy ... azt nem mondom meg ... :)
... lehet, hogy úgy tűnik, mintha én csak ilyen eszmefuttatások között élnék, mintha erről szólnának a napjaim ... óriási tévedés, csak olyan jó legalább abban a tíz percben amíg blogot írok, egy két dolgot végiggondolni, summázni, vagy csak egyszerűen szembesülni velük ...
na mindegy, szóval létezik az életemnek egy igen is gyakorlati, valós oldala, amit szeretek sőt ... a minap arra gondoltam, hogy nincsennek ezek véletlenül az életembe, hogy egyik nap búzát mer az ember a csűrbe a tanyán, másik nap már kiállítás megnyitón beszélget néhány száz kilóméterrel odébb ... azért is fontos ez, hogy az embert egyensúlyban tartsák ezek a dolgok, kétlábbal a földön, rengeteg kihívás közepette ... de azért el kell ismernem, hogy az, hogy mennyit és hogyan vagyok jelen Isten jelenlétében, az teljesen áthatja a gyakorlati életemet ...
pl.ma reggel ... óriási felfordulás van a házban, ma kezdődik a festés, a villanyszerelő már reggel óta dolgozik, a régi fűtés csöveit is most vágják ki, bűz (a flex miatt :)) és zaj mindenhol ... de reggel volt egy kis időm elcsendesedni, ennek persze örültem, de közben rám szakadt, hogy jó ég, olvasnom kell az inventáriumokat, és még millió szakirodalmat és hogy fogok ma ehhez hozzá jutni,meg egyébbként is, az nem ugy van, hogy az ember leül és kész csak ezzel foglalkozik, mert én erre így képtelen vagyok,és persze ehhez pillanatokon belül társult életem minden más területének aggodalma .... és mosogatás közben rájöttem, hogy itt már megint minden bizalom és hit kérdése ... ha ő azt mondja, hogy minden gondomat Ő reá vessem, akkor ne spekuláljak itt állandóan ... na, ne is dőljek hátra, hogy majd az égiek ... de annak sincs semmi értelme, hogy állandóan csak a kétségbeejtő dolgokra tekintek, a sok elvárás és megfelelés teljesen elveszi az örömöt és a hálát a napjaimból ... nekem ezen a területen van a legtöbb küzdelmem önmagammal, hogy hé Márta, az élet nem rólad szól ... még ha olyan csábítóan is hangzik :)
2009. július 20., hétfő
2009. július 19., vasárnap
Az első rajztanárom jutott az eszembe, egy különleges ember, akitől azt tanultam, hogy a kezek csak azt rajzolhatják, ami az agyban eldől és nem, amit a szem lát ... nem csak látni , de tudni is kell, hogy miért oda húzod azt a vonalat ... volt valami a végtelen alázatán, gondolkodásán és rajztudásán túl, ami miatt olyan sokan jártak az ő rajziskolájába ... tudott valamit, amit nagyon kevesen, meghallgatni úgy, hogy közben veled gondolkodott ... soha nem akart senkit a saját képére és hasonlatosságára formálni, azt kereste veled, hogy te ki vagy és mi a te személyes hangod ... már hónapok óta jártam hozzá, amikor először döbbentem rá arra, hogy ez az ember mit is csinál valójában ... rengeteg megkeseredett, megfáradt, magányos, depressziós ember keveredett el hozzá, olyan is volt, akit a szemem láttára mentett meg az öngyilkosságtól, mindenkiben látott valami értéket és azon dolgozott, hogy ezt a másik is felfedezze önmagában ...
emlékszem egy lányra, olyan harminc körüli lehetett, egyedül álló, soha egy szót sem szólt, néha megjelent és csíkos füzetlapra rajzolt néhány gyerek rajzott hozott, félve előszedte és megmutatta ... csak álltam és néztem, és figyeltem ahogy a tanár végig beszélget vele, jobban mondva csak ő beszélt, megdicsérte a színeket, a vonalakat, valamit ... már rég egyetemista voltam, amikor egyszer meglátogattam a Tanár urat ... bementem, csak ezt a lányt ismertem ... kommunikált, mosolygott, különböző technikákkal dolgozott már, készült a közös kiállításra ... hol őt, hol a tanárt néztem ... a tanár arca nagyon fáradt és gondterhelt volt ... nem csodálom ... tudta, hogy életeket ment, egyszer beszélgettünk is erről, és ennek minden terhe az ő vállán maradt pedig nem ő volt a megváltó, de a Megváltót ő sem ismerte ... az a fáradság és gondterheltség, ami most már látható is volt rajta, ennek a lenyomata ... emberileg fantasztikus munkát végzett, ember felettit, de senki nem képes elhordozni mások terheit ... és senki nem lehet megoldás a másik életére ... hiába minden próbálkozás ... és mert ő soha nem tudta letenni mások terheit egy idő után agyon nyomta ... ma már nem is lehet hallani róla ...
a nagy szeretésünknek, lendületünknek, megfelelésünknek nagy iskolája ez ... kemény iskola ... amikor rádöbben az ember arra, hogy minden jó indulat és szeretés és akarás sem elég ahhoz, hogy a melletted élőt "megmentsd" pedig próbálkozol, körmöd szakadtáig, és minden leleményességet bevetsz, és ezerszer túllépsz magadon, és százszor újra kezded, és nem adod fel ... és semmi ... és tehetetlen vagy, már megint ... és összeroppansz, mert valójában a saját korlátaiddal szembesülsz, na meg azzal, hogy a legnagyobb jóindulat mellett is elvétetted az utat ...mert ugye elméletileg tudod, hogy Ki a megoldás, de azért próbálkozol, közben te is sérülsz a másik is sérül ... mindent persze csak szeretésből, és féltésből és mert örömet akarsz szerezni neki és magadnak, hogy mégis csak számít, hogy mellette vagy nem?? ... micsoda szemfény vesztés ... és milyen könnyű bele esni ...
... nem estem át a ló túlsó oldalára, mert azt állítom, hogy mi, akik mellette élünk, mi eszközök lehetünk ebben a "mentésben", de Megmentő soha ... az Isten alakú űrt ne akard betölteni a másikban magaddal még akkor sem, ha azt gondolod ez a szeretésed legnagyobb formája ... szerintem inkább a legönzőbb formája ... szóljon az életed rólam!!! persze ezt így sosem fogalmazom meg, de ...
milyen könnyű ezen elcsúszni ... észre sem veszed ... a motiváció, ha végig gondolod, mindig a szeretet ... de kinek a szeretése???
Uram légy irgalmas nékem bűnösnek ...
emlékszem egy lányra, olyan harminc körüli lehetett, egyedül álló, soha egy szót sem szólt, néha megjelent és csíkos füzetlapra rajzolt néhány gyerek rajzott hozott, félve előszedte és megmutatta ... csak álltam és néztem, és figyeltem ahogy a tanár végig beszélget vele, jobban mondva csak ő beszélt, megdicsérte a színeket, a vonalakat, valamit ... már rég egyetemista voltam, amikor egyszer meglátogattam a Tanár urat ... bementem, csak ezt a lányt ismertem ... kommunikált, mosolygott, különböző technikákkal dolgozott már, készült a közös kiállításra ... hol őt, hol a tanárt néztem ... a tanár arca nagyon fáradt és gondterhelt volt ... nem csodálom ... tudta, hogy életeket ment, egyszer beszélgettünk is erről, és ennek minden terhe az ő vállán maradt pedig nem ő volt a megváltó, de a Megváltót ő sem ismerte ... az a fáradság és gondterheltség, ami most már látható is volt rajta, ennek a lenyomata ... emberileg fantasztikus munkát végzett, ember felettit, de senki nem képes elhordozni mások terheit ... és senki nem lehet megoldás a másik életére ... hiába minden próbálkozás ... és mert ő soha nem tudta letenni mások terheit egy idő után agyon nyomta ... ma már nem is lehet hallani róla ...
a nagy szeretésünknek, lendületünknek, megfelelésünknek nagy iskolája ez ... kemény iskola ... amikor rádöbben az ember arra, hogy minden jó indulat és szeretés és akarás sem elég ahhoz, hogy a melletted élőt "megmentsd" pedig próbálkozol, körmöd szakadtáig, és minden leleményességet bevetsz, és ezerszer túllépsz magadon, és százszor újra kezded, és nem adod fel ... és semmi ... és tehetetlen vagy, már megint ... és összeroppansz, mert valójában a saját korlátaiddal szembesülsz, na meg azzal, hogy a legnagyobb jóindulat mellett is elvétetted az utat ...mert ugye elméletileg tudod, hogy Ki a megoldás, de azért próbálkozol, közben te is sérülsz a másik is sérül ... mindent persze csak szeretésből, és féltésből és mert örömet akarsz szerezni neki és magadnak, hogy mégis csak számít, hogy mellette vagy nem?? ... micsoda szemfény vesztés ... és milyen könnyű bele esni ...
... nem estem át a ló túlsó oldalára, mert azt állítom, hogy mi, akik mellette élünk, mi eszközök lehetünk ebben a "mentésben", de Megmentő soha ... az Isten alakú űrt ne akard betölteni a másikban magaddal még akkor sem, ha azt gondolod ez a szeretésed legnagyobb formája ... szerintem inkább a legönzőbb formája ... szóljon az életed rólam!!! persze ezt így sosem fogalmazom meg, de ...
milyen könnyű ezen elcsúszni ... észre sem veszed ... a motiváció, ha végig gondolod, mindig a szeretet ... de kinek a szeretése???
Uram légy irgalmas nékem bűnösnek ...
2009. július 16., csütörtök
Minden bejegyzést kezdhetnék azzal, hogy csak úgy cikáznak a gondolataim ... borzasztóan eltudok fáradni ebben az állandó agyi nyüstölésben, (ahogy én nevezem) ...
na mindegy, nem erről akartam írni, hanem erről a hétről és tapasztalatairól ...
Pesten vagyok, Hidegkút most is gyönyörű és a nagy meleg ellenére illatos ... ma este, ahogy sétáltam haza fele arra gondoltam, hogy a Kazinczy utca már minden féle Mártát látott az elmúlt években ...
...sok nagynevű építésszel találkoztam az elmúlt napokban, kiállítás megnyitó, protokoll, címek és rangok minden mennyiségben egyik oldalt ... aztán rengeteg félelem és bizonytalanság a másik oldalt ...
Ma délben az Iparművészeti Múzeum előterében beszélgetek egy olyan emberrel, akinek én nagyon sokat köszönhetek, életem egy olyan pillanatában ismertem meg, amikor már semmi kilátás nem volt arra, hogy valaha is kimászok a mélységből ... ahányszor találkozom vele, mindig az jut eszembe, hogy Istennek milyen különleges eszköze volt az életembe ... már nyolcvan fele jár, még most is örült a hangomnak (előbb telefonon beszéltünk) aztán nekem is, azonnal szakított rám időt ... végig hallgattam, végig hallgatott ... ez fontos, nagyon fontos ... már nyolcvan fele jár, megjelent a legújabb könyve, kaptam is belőle egy példányt, a boltokban még nem kapható ... alapvetően mindig szakmáról beszélgetünk, gyakorlatilag soha sem csak arról ... évekkel ezelőtt volt egy szív infarktusa, majdnem elvitte akkor írtam neki egy levelet arról, hogy nincsenek véletlenek, és hogy ajándék volt az életembe, és arról is, hogy vajon mire használja majd azokat az éveket, amiket most ajándékba kap, kapott ... a levelemre, ha jól emlékszem soha nem érkezett válasz, de minden beszélgetés úgy zajlik, hogy mindketten tudjuk, ez az egyetlen kérdés ... érintőlegesen mindig válaszol erre a kérdésre ... látszólag semmi nem változott, a szakma oltárán él, ég továbbra is, azért nekem nagy reménységem van, na nem benne, hanem Benne ...
...délután hatra voltunk hivatalosak, kicsit késünk, sebaj kezünkbe a süti az mindenkit kiengesztel ... budai villa, alól műterem, fenn lakás ... egy kis rokokó ékszerdoboz az egész ... most találkoztunk másodjára, azt hiszem nem féltem, nincs mitől, az életem nem a kezében van ... egyedül él, egyedül dolgozik ... fáradt, és megfáradt, azért a szakmát nagyon szereti, ha erről mesél megtelik élettel ... máskor is jövök, így egyeztünk meg ... mesélt a munkáiról arról, amit maga tapasztalt ... ez is ritka, semmi szakmai féltékenység ...
azért valami nem kerek ezekben a történetekben, persze miért kéne annak lennie ... hát lehet, hogy ez is csak egy újabb mártás dolog, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a gondolataim a körül forognak, hogy vajon így akarok e élni, és megöregedni ... Europa nostra díj, Professor emeritus, millió rang és elismerés, sajtó, kiállítás, tanítás, publikáció, nevedre ajtók nyílnak és záródnak ... ami önmagában se nem jó, se nem rossz ... valami hiányzik, de micsoda? ... az öröm, a hála, az elégedetség ... Jób könyvének ez az utolsó mondata: öregen halt meg Jób, az élettel betelve. Akinek az adatott, hogy a létező összes címet megszerezze, hát tegye, még véletlenül sem szólok egyik vagy másik dolog mellett vagy ellen ... itt nem ez a kérdés .. itt valami egészen másról van szó ... valami olyasmiről, hogy milyen oltáron ég az életed, mi, vagy ki az eszköz és a cél, és hol a helyem ... tapogatózóm ... nincsenek válaszok ... holnap reggel haza utazom, az jó, mindig jó ... távolságból, nagyobb perspektívából szemlélhetem, meg egyébként is nem én döntök ... most fülelek egy darabig ... az én mennyei Atyám akarata nélkül ... még ez sem kell ... bár lennének ötleteim ... de rábíztam ezt is ... ó nehogy azt hidd, hogy ezt kimondod és kész ... na nem, ezt pillanatonként kimondom, hogy ne felejtsem el, hogy már átadtam, nem az én gondom ...
a várakozás az mindig egy kivételes állapot, mert egyszerre van benne az elengedés és a remény, a valóság és a csoda, amely nem látható ... ezek azok a pillanatok amikor az ember teljesen kiszolgáltatott, csak az nem mindegy, hogy kinek ... önmagának, akaratának, vagy a Te akaratodnak ... azt hiszem ez egy lényegi különbség a várakozás állapotában ...
a héten már másodjára írok erről, talán, mert most ez foglalkoztat ...
na mindegy, nem erről akartam írni, hanem erről a hétről és tapasztalatairól ...
Pesten vagyok, Hidegkút most is gyönyörű és a nagy meleg ellenére illatos ... ma este, ahogy sétáltam haza fele arra gondoltam, hogy a Kazinczy utca már minden féle Mártát látott az elmúlt években ...
...sok nagynevű építésszel találkoztam az elmúlt napokban, kiállítás megnyitó, protokoll, címek és rangok minden mennyiségben egyik oldalt ... aztán rengeteg félelem és bizonytalanság a másik oldalt ...
Ma délben az Iparművészeti Múzeum előterében beszélgetek egy olyan emberrel, akinek én nagyon sokat köszönhetek, életem egy olyan pillanatában ismertem meg, amikor már semmi kilátás nem volt arra, hogy valaha is kimászok a mélységből ... ahányszor találkozom vele, mindig az jut eszembe, hogy Istennek milyen különleges eszköze volt az életembe ... már nyolcvan fele jár, még most is örült a hangomnak (előbb telefonon beszéltünk) aztán nekem is, azonnal szakított rám időt ... végig hallgattam, végig hallgatott ... ez fontos, nagyon fontos ... már nyolcvan fele jár, megjelent a legújabb könyve, kaptam is belőle egy példányt, a boltokban még nem kapható ... alapvetően mindig szakmáról beszélgetünk, gyakorlatilag soha sem csak arról ... évekkel ezelőtt volt egy szív infarktusa, majdnem elvitte akkor írtam neki egy levelet arról, hogy nincsenek véletlenek, és hogy ajándék volt az életembe, és arról is, hogy vajon mire használja majd azokat az éveket, amiket most ajándékba kap, kapott ... a levelemre, ha jól emlékszem soha nem érkezett válasz, de minden beszélgetés úgy zajlik, hogy mindketten tudjuk, ez az egyetlen kérdés ... érintőlegesen mindig válaszol erre a kérdésre ... látszólag semmi nem változott, a szakma oltárán él, ég továbbra is, azért nekem nagy reménységem van, na nem benne, hanem Benne ...
...délután hatra voltunk hivatalosak, kicsit késünk, sebaj kezünkbe a süti az mindenkit kiengesztel ... budai villa, alól műterem, fenn lakás ... egy kis rokokó ékszerdoboz az egész ... most találkoztunk másodjára, azt hiszem nem féltem, nincs mitől, az életem nem a kezében van ... egyedül él, egyedül dolgozik ... fáradt, és megfáradt, azért a szakmát nagyon szereti, ha erről mesél megtelik élettel ... máskor is jövök, így egyeztünk meg ... mesélt a munkáiról arról, amit maga tapasztalt ... ez is ritka, semmi szakmai féltékenység ...
azért valami nem kerek ezekben a történetekben, persze miért kéne annak lennie ... hát lehet, hogy ez is csak egy újabb mártás dolog, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy a gondolataim a körül forognak, hogy vajon így akarok e élni, és megöregedni ... Europa nostra díj, Professor emeritus, millió rang és elismerés, sajtó, kiállítás, tanítás, publikáció, nevedre ajtók nyílnak és záródnak ... ami önmagában se nem jó, se nem rossz ... valami hiányzik, de micsoda? ... az öröm, a hála, az elégedetség ... Jób könyvének ez az utolsó mondata: öregen halt meg Jób, az élettel betelve. Akinek az adatott, hogy a létező összes címet megszerezze, hát tegye, még véletlenül sem szólok egyik vagy másik dolog mellett vagy ellen ... itt nem ez a kérdés .. itt valami egészen másról van szó ... valami olyasmiről, hogy milyen oltáron ég az életed, mi, vagy ki az eszköz és a cél, és hol a helyem ... tapogatózóm ... nincsenek válaszok ... holnap reggel haza utazom, az jó, mindig jó ... távolságból, nagyobb perspektívából szemlélhetem, meg egyébként is nem én döntök ... most fülelek egy darabig ... az én mennyei Atyám akarata nélkül ... még ez sem kell ... bár lennének ötleteim ... de rábíztam ezt is ... ó nehogy azt hidd, hogy ezt kimondod és kész ... na nem, ezt pillanatonként kimondom, hogy ne felejtsem el, hogy már átadtam, nem az én gondom ...
a várakozás az mindig egy kivételes állapot, mert egyszerre van benne az elengedés és a remény, a valóság és a csoda, amely nem látható ... ezek azok a pillanatok amikor az ember teljesen kiszolgáltatott, csak az nem mindegy, hogy kinek ... önmagának, akaratának, vagy a Te akaratodnak ... azt hiszem ez egy lényegi különbség a várakozás állapotában ...
a héten már másodjára írok erről, talán, mert most ez foglalkoztat ...
2009. július 15., szerda
Akarom
mit? az akaratomat .... nem értem, nem csodálom én sem ... az Ő akarata azért nem öröm, mert az én akaratomat nagyobbra értékelem ... képtelen vagyok felfogni, hogy Ő bármit is jobban tudna mint én, már ami velem kapcsolatos ... jobban mondva felfogni még csak csak, de egyet érteni, azt messze nem ... és mindenféle őrületes körök, amiket leírok, megélek ebből az akarat harcból adódik ...
na, akkor tisztázzuk, mit is akarok? áldást .... értem, de ennek van egy feltétele ... mi? ... hát az, hogy áldás csak az Ő akaratán van!! ... na álljunk meg, ez nem igazságos ... akkor nincs is választásom, mert vagy áldás nélkül élek, vagy az Ő akarat szerint ... tegyük fel, hogy ok. belemegyek ...legyen meg a Te akaratod! ... de akkor mire van az én akaratom? nem Tőled kaptam? ... Te alkottál, tudtad jól, hogy mit adsz, és ugye Te sosem tévedsz ... jaj de jó, azért ez mindenek ellenére nagyon megnyugtató, Te vagy a Tévedhetetlen, jó neked ... de hallod, nekem nem mindig ez a véleményem, jobban mondva, nem úgy látszanak a dolgok ... ja hogy Te az örökkévalóság perspektívájából nézed, jó neked .... de azért néha kérlek gondolj arra is, hogy mi képtelenek vagyunk erre, szóval, ami neked bizonyosság, az nekünk tapogatózás ... ja, hogy ez a hit ... értem ... tudom, tudom feltétel nélkül ... és a nem látható dolgok valósága ...
túl sok mindent tudok, hinni szeretném ... feltétel nélkül ... néha belegondolok, kint negyven fok Nóé meg építi azt a bárkát, nem is tudom, hogy képzelted? nem gondoltál arra, hogy majd mindenki csúfolja, hogy egyedül marad, mindenki megveti ... minek kérsz ilyen őrültségeket ... persze igazad lett, de mondjuk megmagyarázhattad volna, akkor az engedelmesség is könnyebben megy ... mázlid volt, hogy Nóét kérted, velem nem tudom mire mennél .... pedig becs szó, nagy dolgokat szeretnék érted tenni, tudod misszió, mindenkit Hozzád vezetni, élni boldogan, ragyogóan, és elmondani mindenkinek, hogy nézzétek itt a megoldás ... erre Te ilyen mindenféle bárkaépítéseket akarsz ránk bízni, mond csak mi a baj az ötletemmel ... miért kell neked mindig mást gondolni? ... meg, az is érdekes, hogy ha tőled vannak a gondolataim, hogy tudok ennyire melléfogni dolgokban ...
jaj, nem könnyíted meg a helyzetemet ... nem teszed valami szerethetővé magad ... hiába minden igyekezetem, állandóan csődöt mondok ...
ó, baj van ... mi csoda? ... hát az, hogy áldást akarok ... aztán ez miért lenne baj? ... hát azért, mert az ajándékot jobban akarom, mint az Ajándékozót!!! Márta te javíthatatlan vagy ... tudom ... de én nem magamban reménykedem ... a druszám, a bethániai Márta is ilyen volt ... ott van Lázár feltámasztásának története, amikor Jézus megérkezik azt mondja neki: Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!De most is tudom, amit csak kérsz az Istentől, megadja neked! ... ó, mekkora változás, az állandó konyhai tevékenységekből, eljut Márta is a hithez, tudja, hogy Krisztusnak semmi sem lehetetlen ... a történet folytatódik, majd Jézus a sírhoz lép, és azt kéri, hogy hengerítsék el a követ ... Márta, a nagy gyakorlati érzékével, egy perc alatt ott terem, és kioktatja Jézust, hogy már negyed napos és szaga van ... erre Jézus azt mondja: nem montam, ha hiszel meglátod az Isten dicsőségét? ... Márta tudta is, hitte is, majd egyszer az örökkévalóságban, persze, hogy feltámad ... de most? ...
van ennek az egésznek egy nagy buktatója, amibe én gyakran beleesem, az, hogy az ajándékhoz ragaszkodom, nem az Ajándékozóhoz, hogy abban hiszek, hogy ez vagy az megadatik, és nem az a hitem alapja, hogy Ő jobban tudja nekem mire van szükségem ... nem tudom érthető ez a hangsúlyeltolódás, mert ezen áll vagy bukik a dolog ... Isten nem manipulálható, ő egy szuverén Úr ... és ennek a feltétel nélküli elfogadása számomra a legnehezebb, ez a teljes kiszolgáltatottság egyfelől, amely az énem halála is, más felől meg az a bizonyosság, hogy ez a legfőbb jó, ami velem történhet ...
van egy olyan sejtésem, hogy ez a harc csak egy egész életen át fog tartani ... :)
mit? az akaratomat .... nem értem, nem csodálom én sem ... az Ő akarata azért nem öröm, mert az én akaratomat nagyobbra értékelem ... képtelen vagyok felfogni, hogy Ő bármit is jobban tudna mint én, már ami velem kapcsolatos ... jobban mondva felfogni még csak csak, de egyet érteni, azt messze nem ... és mindenféle őrületes körök, amiket leírok, megélek ebből az akarat harcból adódik ...
na, akkor tisztázzuk, mit is akarok? áldást .... értem, de ennek van egy feltétele ... mi? ... hát az, hogy áldás csak az Ő akaratán van!! ... na álljunk meg, ez nem igazságos ... akkor nincs is választásom, mert vagy áldás nélkül élek, vagy az Ő akarat szerint ... tegyük fel, hogy ok. belemegyek ...legyen meg a Te akaratod! ... de akkor mire van az én akaratom? nem Tőled kaptam? ... Te alkottál, tudtad jól, hogy mit adsz, és ugye Te sosem tévedsz ... jaj de jó, azért ez mindenek ellenére nagyon megnyugtató, Te vagy a Tévedhetetlen, jó neked ... de hallod, nekem nem mindig ez a véleményem, jobban mondva, nem úgy látszanak a dolgok ... ja hogy Te az örökkévalóság perspektívájából nézed, jó neked .... de azért néha kérlek gondolj arra is, hogy mi képtelenek vagyunk erre, szóval, ami neked bizonyosság, az nekünk tapogatózás ... ja, hogy ez a hit ... értem ... tudom, tudom feltétel nélkül ... és a nem látható dolgok valósága ...
túl sok mindent tudok, hinni szeretném ... feltétel nélkül ... néha belegondolok, kint negyven fok Nóé meg építi azt a bárkát, nem is tudom, hogy képzelted? nem gondoltál arra, hogy majd mindenki csúfolja, hogy egyedül marad, mindenki megveti ... minek kérsz ilyen őrültségeket ... persze igazad lett, de mondjuk megmagyarázhattad volna, akkor az engedelmesség is könnyebben megy ... mázlid volt, hogy Nóét kérted, velem nem tudom mire mennél .... pedig becs szó, nagy dolgokat szeretnék érted tenni, tudod misszió, mindenkit Hozzád vezetni, élni boldogan, ragyogóan, és elmondani mindenkinek, hogy nézzétek itt a megoldás ... erre Te ilyen mindenféle bárkaépítéseket akarsz ránk bízni, mond csak mi a baj az ötletemmel ... miért kell neked mindig mást gondolni? ... meg, az is érdekes, hogy ha tőled vannak a gondolataim, hogy tudok ennyire melléfogni dolgokban ...
jaj, nem könnyíted meg a helyzetemet ... nem teszed valami szerethetővé magad ... hiába minden igyekezetem, állandóan csődöt mondok ...
ó, baj van ... mi csoda? ... hát az, hogy áldást akarok ... aztán ez miért lenne baj? ... hát azért, mert az ajándékot jobban akarom, mint az Ajándékozót!!! Márta te javíthatatlan vagy ... tudom ... de én nem magamban reménykedem ... a druszám, a bethániai Márta is ilyen volt ... ott van Lázár feltámasztásának története, amikor Jézus megérkezik azt mondja neki: Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!De most is tudom, amit csak kérsz az Istentől, megadja neked! ... ó, mekkora változás, az állandó konyhai tevékenységekből, eljut Márta is a hithez, tudja, hogy Krisztusnak semmi sem lehetetlen ... a történet folytatódik, majd Jézus a sírhoz lép, és azt kéri, hogy hengerítsék el a követ ... Márta, a nagy gyakorlati érzékével, egy perc alatt ott terem, és kioktatja Jézust, hogy már negyed napos és szaga van ... erre Jézus azt mondja: nem montam, ha hiszel meglátod az Isten dicsőségét? ... Márta tudta is, hitte is, majd egyszer az örökkévalóságban, persze, hogy feltámad ... de most? ...
van ennek az egésznek egy nagy buktatója, amibe én gyakran beleesem, az, hogy az ajándékhoz ragaszkodom, nem az Ajándékozóhoz, hogy abban hiszek, hogy ez vagy az megadatik, és nem az a hitem alapja, hogy Ő jobban tudja nekem mire van szükségem ... nem tudom érthető ez a hangsúlyeltolódás, mert ezen áll vagy bukik a dolog ... Isten nem manipulálható, ő egy szuverén Úr ... és ennek a feltétel nélküli elfogadása számomra a legnehezebb, ez a teljes kiszolgáltatottság egyfelől, amely az énem halála is, más felől meg az a bizonyosság, hogy ez a legfőbb jó, ami velem történhet ...
van egy olyan sejtésem, hogy ez a harc csak egy egész életen át fog tartani ... :)
2009. július 14., kedd
Az a jó a barátokban, hogy hangosan lehet előttük gondolkodni ... és képzeld értik és érdekli is őket amiről beszélsz ...
A tegnap este két olyan régi cimborával:) beszélgettem, akik előtt soha nem kellet cenzúráznom a gondolataimat és ez fordítva is igaz, már egy ideje nem találkoztunk, sok mélységen mentünk át mindannyian és mégis nem a mélységekről szólt ez a beszélgetés, hanem arról, Aki ezeken átvezet, átvezetett ... én nem tudom, te hogy vagy vele, de ez engem mindig ledöbbent, hogy igen ott van a fájdalom, a megoldhatatlannak tűnő kérdések tömkelege, a kétségbeesés, a félelem, és mégsem ezekről szólnak ezek a dolgok ...
... azt mondja B. ... Márta képzeld, évekkel ezelőtt az ablakban ültem és nézelődtem, Édesanyám megkérdezte, hogy mit nézel? mire én várom, hogy meghozzák az autómat...milyen autót? hát amit Isten megígért, hogy kirendeli a szolgálathoz ...
te is mosolyogsz nem? én is azt tettem ... hány és hány ilyen dolog van az életünkben ... de most ha kinézel B. ablakán, egy nem is akármilyen autót látsz, kapta ajándékba, hogy végezhesse a szolgálatot ...
döbbentem ültem a konyha széken és arra gondoltam, milyen Istenünk van nekünk ... akkora bennem a hitetlenség sokkal kisebb dolgok tekintetében is ... Isten képes persze, a mások életében cselekedni, na de az enyémben, az más.... az még neki is túl nagy falat ...
mennyit bántom ezzel, persze akaratomon kívül ... a hitetlenség, mindig kéznél van ...
abban biztos vagyok, hogy Isten ima meghallgatása teljesen más, mint azt én gondolom, nem úgy, nem akkor és nem azt adja ... de a maga idejében, amikor az a legjobb, és ami a legjobb a számomra azt készíti elő .... csak tudnám, hogy miért olyan nehéz ezt elfogadni, a legnagyobb öröm lehetne ez és mégsem az ...
A tegnap este két olyan régi cimborával:) beszélgettem, akik előtt soha nem kellet cenzúráznom a gondolataimat és ez fordítva is igaz, már egy ideje nem találkoztunk, sok mélységen mentünk át mindannyian és mégis nem a mélységekről szólt ez a beszélgetés, hanem arról, Aki ezeken átvezet, átvezetett ... én nem tudom, te hogy vagy vele, de ez engem mindig ledöbbent, hogy igen ott van a fájdalom, a megoldhatatlannak tűnő kérdések tömkelege, a kétségbeesés, a félelem, és mégsem ezekről szólnak ezek a dolgok ...
... azt mondja B. ... Márta képzeld, évekkel ezelőtt az ablakban ültem és nézelődtem, Édesanyám megkérdezte, hogy mit nézel? mire én várom, hogy meghozzák az autómat...milyen autót? hát amit Isten megígért, hogy kirendeli a szolgálathoz ...
te is mosolyogsz nem? én is azt tettem ... hány és hány ilyen dolog van az életünkben ... de most ha kinézel B. ablakán, egy nem is akármilyen autót látsz, kapta ajándékba, hogy végezhesse a szolgálatot ...
döbbentem ültem a konyha széken és arra gondoltam, milyen Istenünk van nekünk ... akkora bennem a hitetlenség sokkal kisebb dolgok tekintetében is ... Isten képes persze, a mások életében cselekedni, na de az enyémben, az más.... az még neki is túl nagy falat ...
mennyit bántom ezzel, persze akaratomon kívül ... a hitetlenség, mindig kéznél van ...
abban biztos vagyok, hogy Isten ima meghallgatása teljesen más, mint azt én gondolom, nem úgy, nem akkor és nem azt adja ... de a maga idejében, amikor az a legjobb, és ami a legjobb a számomra azt készíti elő .... csak tudnám, hogy miért olyan nehéz ezt elfogadni, a legnagyobb öröm lehetne ez és mégsem az ...
2009. július 13., hétfő
Nehéz a csendből kilépni ... de úgy látom egy idő után a hallgatás a menekülés egyik formája ... a ne szólj szám nem fáj fejem, szerintem nem igaz ... a szív teljességéből szól a száj, tartja az Írás, tehát akkor a fájdalom sem a szólásból fakad ...
... piszok mázlista vagyok, se szerit se számát nem tudom azoknak, akik imáikban hordoztak az elmúlt időszakban ... néha meglepődöm, hogy még Ő is, meg Ő is ... a tegnap valaki azt mondta, szekérrel mentem a határba és nagy nyugtalanság volt bennem, elkezdtem gondolkodni, hogy miért is és akkor eszembe jutottál és ezt elkezdtem imádkozni érted ...
a mélységekről, magasságokról, harcokról biztos vagyok benne, hogy még fogok írni, most valami másról ....
A múlt héten egy csapat diákkal és tanárral dolgoztam együtt Gyulafehérváron, a székesegyház szentélyét mértük föl ... az első napok csak úgy teltek, magamban és bennem .... aztán kiléptem ... én nem tudom, te hogy vagy vele, de én mindig várom az alkalmas időt, jobban mondva azt, hogy én legyek alkalmas ... na ilyen nincs, de most különösen is alkalmatlannak éreztem magam ... pedig valami megmagyarázhatatlan hang mindig azt suttogja bennem, hogy a világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését ... azt én is, ja hogy én is egy lennék ezek közül, na igen van amikor, volt ilyen is ... Mire menne a világ olyan valakivel, aki csak kérdésekkel van tele, aki mindent újra gondol, és alapvető dolgokat fogalmaz meg magának újra és újra ... ezt nem nevezném haladásnak, de még csak stagnálásnak sem ... olyan ez mint az egyszeri táncos, aki mindig csak a kályhától tudja elkezdeni a lépéseket .... de lehet, hogy ennek a világnak pont ezekre a keresőkre van a legnagyobb szüksége, soha nem tudsz olyan közel kerülni senkihez, mint amikor hasonló cipő szorít ... nincs tuti, nincs megkérdőjelezhetetlen válasz, nincs "dogma" ... mi van akkor? ... kérdés millió ... nagy csend ... és kérdése mindenkinek van ... sok, fájdalmas, bizonytalan, félelmekkel teli, magányos, kimondhatatlan, és kimondható, személyes és közösségi, állandó és változó ... szóval minden féle ...
... délutánonként a templomban üldögéltem és imádkoztam, eszembe jutott az, amit nemrég itt a blogon is közzé tettem ... a várakozásról, az Istenhez való kiálltásról ... ott ültem és akkor értettem meg képileg is, mit is jelent ez...
"Isten hallgatását csak a vele való együtt-hallgatás enyhítheti. Válasza helyett nincsen válasz, amiképpen szava helyett sincsen szó, amely az övé mellé állhatna. Aki Isten megszólalására várakozik, az az Ő csendjébe lép. Kiált és hallgatózik, és ismét kiált. Mígnem kiragadja Istent a hallgatásból. Hogy, mire a templomba ér, mikor megállna az oltár előtt, Isten is odaérjen.
A lent élő az oltárnál találkozik az alászállóval
Az elhagyatott ember az elhagyatott Istennel az áldozatban ismernek egymásra.
Az áldozatban, ahol Isten a legelhagyatottabb emberként emeltetett föl, szenvedett és megmutatta magát az Őt elhagyónak."
...azt hiszem csak annyit tehetek a másikért, hogy megmutatom, hogy hol az oltár ... a csoda, a Vele való találkozás nem tőlem van, Isten ajándéka ez ...
nem tudom mit fogok csinálni a jövőben, hol és merre, de azt hiszem csak annak van értelme - bármilyen ügyes, okos, vagy bölcs lenne is az ember a maga szakmájában, - hogy rá mutass az oltárra, ahol az Agnus Dei már feláldoztatott értem, érted ... Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Nem sikeres, céltudatos, vonzó, magabiztos ...keresztyénekre van szüksége ennek a világnak, hanem rád, rám, olyanra amilyen épp most vagy, mert te is csak kegyelemből élsz mint az, aki először találkozik Vele ...
... azt mondják csillogó szemekkel mesélek a szakmáról, az jó, de a csillogásnak nincs köze a szakmámhoz ... nem belőle fakad, hogy úgy mondjam inkább csak eszköz, az embereket mindig az érdekli, hogy miért, honnan van ez?? ... hát nem tőlem .... ha csak azért lettem restaurátor, hogy azokkal az emberekkel akikkel eddig dolgoztam, bármilyen formában is rámutathattam az oltárra, már megérte ... sőt semmi más értelme nem volt, és nem lesz ... ez csak egy eszköz ... nem a cél ...
hé, Istennek kedves az amit teszel, dolgozol, de ne feledd csak eszköz, ez nem az önmegvalósításról szól, ez "Ő megvalósítás" és akkor minden a helyére kerül ... állítom .. próbáltam a másik végletet is, az tele van megfeleléssel, kényszerrel, állandó teljesítéssel, mindig neked kell a legjobbnak lenni stb. ... és csak egyvalami marad a gyomor görcs, a fáradság és esetleg pillanatnyi öröm, na meg ha te vagy a legjobb akkor mindenki irigysége és tisztelete ... de mit ér, ha az ember az egész világot megnyeri, szívében pedig kárt vall? ... nem lenne jó, végre felszabadultan élni? ... itt vagyunk a forrás mellett és mégis szomjan halunk ...
... piszok mázlista vagyok, se szerit se számát nem tudom azoknak, akik imáikban hordoztak az elmúlt időszakban ... néha meglepődöm, hogy még Ő is, meg Ő is ... a tegnap valaki azt mondta, szekérrel mentem a határba és nagy nyugtalanság volt bennem, elkezdtem gondolkodni, hogy miért is és akkor eszembe jutottál és ezt elkezdtem imádkozni érted ...
a mélységekről, magasságokról, harcokról biztos vagyok benne, hogy még fogok írni, most valami másról ....
A múlt héten egy csapat diákkal és tanárral dolgoztam együtt Gyulafehérváron, a székesegyház szentélyét mértük föl ... az első napok csak úgy teltek, magamban és bennem .... aztán kiléptem ... én nem tudom, te hogy vagy vele, de én mindig várom az alkalmas időt, jobban mondva azt, hogy én legyek alkalmas ... na ilyen nincs, de most különösen is alkalmatlannak éreztem magam ... pedig valami megmagyarázhatatlan hang mindig azt suttogja bennem, hogy a világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését ... azt én is, ja hogy én is egy lennék ezek közül, na igen van amikor, volt ilyen is ... Mire menne a világ olyan valakivel, aki csak kérdésekkel van tele, aki mindent újra gondol, és alapvető dolgokat fogalmaz meg magának újra és újra ... ezt nem nevezném haladásnak, de még csak stagnálásnak sem ... olyan ez mint az egyszeri táncos, aki mindig csak a kályhától tudja elkezdeni a lépéseket .... de lehet, hogy ennek a világnak pont ezekre a keresőkre van a legnagyobb szüksége, soha nem tudsz olyan közel kerülni senkihez, mint amikor hasonló cipő szorít ... nincs tuti, nincs megkérdőjelezhetetlen válasz, nincs "dogma" ... mi van akkor? ... kérdés millió ... nagy csend ... és kérdése mindenkinek van ... sok, fájdalmas, bizonytalan, félelmekkel teli, magányos, kimondhatatlan, és kimondható, személyes és közösségi, állandó és változó ... szóval minden féle ...
... délutánonként a templomban üldögéltem és imádkoztam, eszembe jutott az, amit nemrég itt a blogon is közzé tettem ... a várakozásról, az Istenhez való kiálltásról ... ott ültem és akkor értettem meg képileg is, mit is jelent ez...
"Isten hallgatását csak a vele való együtt-hallgatás enyhítheti. Válasza helyett nincsen válasz, amiképpen szava helyett sincsen szó, amely az övé mellé állhatna. Aki Isten megszólalására várakozik, az az Ő csendjébe lép. Kiált és hallgatózik, és ismét kiált. Mígnem kiragadja Istent a hallgatásból. Hogy, mire a templomba ér, mikor megállna az oltár előtt, Isten is odaérjen.
A lent élő az oltárnál találkozik az alászállóval
Az elhagyatott ember az elhagyatott Istennel az áldozatban ismernek egymásra.
Az áldozatban, ahol Isten a legelhagyatottabb emberként emeltetett föl, szenvedett és megmutatta magát az Őt elhagyónak."
...azt hiszem csak annyit tehetek a másikért, hogy megmutatom, hogy hol az oltár ... a csoda, a Vele való találkozás nem tőlem van, Isten ajándéka ez ...
nem tudom mit fogok csinálni a jövőben, hol és merre, de azt hiszem csak annak van értelme - bármilyen ügyes, okos, vagy bölcs lenne is az ember a maga szakmájában, - hogy rá mutass az oltárra, ahol az Agnus Dei már feláldoztatott értem, érted ... Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Nem sikeres, céltudatos, vonzó, magabiztos ...keresztyénekre van szüksége ennek a világnak, hanem rád, rám, olyanra amilyen épp most vagy, mert te is csak kegyelemből élsz mint az, aki először találkozik Vele ...
... azt mondják csillogó szemekkel mesélek a szakmáról, az jó, de a csillogásnak nincs köze a szakmámhoz ... nem belőle fakad, hogy úgy mondjam inkább csak eszköz, az embereket mindig az érdekli, hogy miért, honnan van ez?? ... hát nem tőlem .... ha csak azért lettem restaurátor, hogy azokkal az emberekkel akikkel eddig dolgoztam, bármilyen formában is rámutathattam az oltárra, már megérte ... sőt semmi más értelme nem volt, és nem lesz ... ez csak egy eszköz ... nem a cél ...
hé, Istennek kedves az amit teszel, dolgozol, de ne feledd csak eszköz, ez nem az önmegvalósításról szól, ez "Ő megvalósítás" és akkor minden a helyére kerül ... állítom .. próbáltam a másik végletet is, az tele van megfeleléssel, kényszerrel, állandó teljesítéssel, mindig neked kell a legjobbnak lenni stb. ... és csak egyvalami marad a gyomor görcs, a fáradság és esetleg pillanatnyi öröm, na meg ha te vagy a legjobb akkor mindenki irigysége és tisztelete ... de mit ér, ha az ember az egész világot megnyeri, szívében pedig kárt vall? ... nem lenne jó, végre felszabadultan élni? ... itt vagyunk a forrás mellett és mégis szomjan halunk ...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




