A családomban a hétvégén és a következő hetekben többen is szolgálnak, úgy hogy arra gondoltam, hogy ha van kedvetek, beszállhatnátok egy kis imaháttérbe:) (ó, ez magyarul van??:))
Apa holnap reggeltől Budapesten a Fasori ref. gyülekezetben szolgál naponta kétszer is, de. 10-től hit mélyítő, du. 17 órától evangélizációs alkalmakon ... közben Édesanya tartja helyette itthon a frontot :), aztán a rákövetkező héten Biatorbágyon szolgál ...
Eszterről már írtam nektek, róla se feletkezzetek el :) Sándor pedig állandóan elfoglalt, most is ifit tart :)
... és ugye maradnánk mi a laikusok, na értünk is lehet azért imádkozni, mert ugye a maga helyén mindenkinek van bőven :)
mondjuk, hogy csak a magamét említsem, jó lenne, ha ez az egész disszertáció Isten örömére lenne, néha mosolygok is rajta, hogy milyen érdekes, hogy még egy iromány is lehet a Te dicsőségedre ... azt is be kell vallanom, hogy én már nagyon unom, de szeretném becsülettel megírni, hihetetlenül nehezemre esik ennyit ülni, és .... de remélem, hogy hamarosan ennek is vége :)
látom, hogy az utolsó bekezdésem, mindenki arcára mosolyt csalt ... igen, tudom, hogy nagyon mártás ... hát, vannak dolgok, amik egyszerűen nem változnak, de vannak, amik nagyon is :)
2009. október 10., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése