néhány hónappal ezelőtt azt mondtam egy ificsoportban, hogy számomra a megbocsátás azt jelenti, hogy már nem félek attól, hogy a másik megint meg tud bántani ... nos, azt hiszem tévedtem ... rájöttem, hogy ezt csak annyit jelent, az én esetemben, hogy az ember megkeményíti önmagát, és rezignáltan, mint egy idegen képes akár éveket is eltölteni a másik mellett ... persze vitathatatlanul van ennek előnye is, ha megtanulod egy életre, hogy kivel milyen mélységig bocsátkozol beszélgetésekbe, mennyit engedsz látni magadból, szinte teljesen biztos, hogy megvéded magad a következő fájdalomtól, e mellett persze a kommunikáció megmarad,és láthatóan minden rendben, csak már a tudatalattid is tudja, hogy ezzel az emberrel eddig és nem tovább ....

egy valami azonban biztos soha nem alakul ki ismét - már pedig ez a megbocsátásnak a része szerintem, bár az okos könyvek nem feltétlen gondolják így - a szeretés ... nem is olyan rég vettem észre, hogy a környezetemben van valaki, akivel évek óta ilyen viszonyom van ... elkezdett bántani a dolog, tudod olyan alattomos ez az egész ... beszélgettek, rendszeresen találkoztok, sőt még örömötök is van egymásban, sokat segíthetsz neki, számít rád, soha nem hánytorgatod a múltat, érted nem? minden rendben ... csak soha nem hiányzik, eszedbe nem jut, hogy elmond neki azokat az apró szösszeneteket, ami neked annyira fontos a mindennapjaidban, ha megkérdi mi újság? természetesen semmi, de amikor egy harmadik személy kérdezi ugyan ezt, akkor be nem áll a szád annyi mindent akarsz elmondani, tudod miket lehet kérdezni, mi a problémás terület, tudod a szlogent, hogy jobb a békesség, és minden találkozás után kipipálod, hogy na akkor ez is meg volt ... öszintén megvallva, gyűlölöm ezeket a köröket, és néha annyira le tudnak terhelni ...

de valami megváltozot ... bennem ... annyiszor végig gondoltam, Márta, mi folyik itt? miért csinálod, de hát ... biztos? veled nem így szoktam bánni ... igen tudom, de Te is beláthatod,hogy ha egy kicsit is engednék ebből, én járnék pórul, megint fájdalmat okozna ... mit nem mondasz! ... csúfolódsz? ... nem, csak a kettőnk kapcsolatára gondoltam ... hát, igen szoktam neked fájdalmat okozni, de ... szoktál? ... jó, elismerem sokszor, néha állandóan ... érdekes, mert én erre nem emlékszem ... viccelsz, ma is mikor ... csak egy fehér lapot látok ... értem én, hogy megbocsátottál, de te nem jegyzed, hogy hányszor? ... már megmontam, hogy a hátam möge vetettem, nincs, vége ... szóval Te akárhányszor szóba állsz velem, mindig teljesen sebezhetővé teszed magad. Te semmiből nem tanulsz? ... de, egy örök életre megtanultam ... mit? ... hát azt, hogy csak ennek van értelme ... tudod, hogy őrült vagy? ilyet értelmes ember nem tesz? ... ki mondat, hogy ember vagyok,és ki mondta, hogy "értelemes"? ... túl magasra teszed a mércét! irracionális dolgot kérsz ... és? ... mi az, hogy és? én erre képtelen vagyok! ... és ki beszélt itt a te képességeidről? ... kösz, de nem kell segítség magam is boldogulok ... ok. ... nem bírom elhordozni, hogy ilyen vagy, nem lehetsz ilyen nagylelkű hozzám ... én kegyelmes vagyok és nem nagylelkű ... mi a kettő között a különbség? ... óriási, én nem kegyet osztogatok, még csak nem is akarlak lekötelezni, én ingyen szeretésből, féltésből teszem amit teszek, mindent azért cselekszem, hogy te szabad légy, hogy se a bűntudat, se az önvád, se mások ne tudjanak maguk alá gyürni, Te ideadod, én fizetek érte, te szabad vagy ... miért jó ez neked ... ó, ez egy hosszú történet, de egyszer szívesen elmesélem ...

nem bírtam tovább, bementem a szobájába ... szeretnék valamit mondani, tudom, hogy nagyon rég mondtam, de szeretlek ... már nem emlékszem, hogy keveredtem ki, csak arra, hogy ott állok, és mintha az ez élettelen keret, amiben eddig mozogtam megtört volna ... kimondtam, most mi lesz? megint sebezhetővé váltam, nem gondoltam, hogy ez ilyen felszabadító érzés ... de fájni fog, ez igaz ... valamit mintha sejtenék abból amiről beszéltél ...

az előbb idejött mellém és megölelt ... azt mondtad, hogy úgy tudok segíteni, ha szeretlek ... hm, igaz - válaszoltam - köszönöm ... nincs mit, örömmel és szívesen teszem

alapvetően két dolog változott, változik meg bennem ... egyrészt nem bírom elhordozni azt a szeretetet, ahogyan Te viszonyulsz hozzám ... másrészt nem bírom elhordozni annak a fájdalmát, hogy az "én nagy szeretésem" (?) Neked, és neketek is mennyi fájdalmat okoz ...

a megbocsátásban, és az újra szeretésben nem te gyakorolsz kegyet, hanem megosztod azt a kegyelmet amit kaptál, egyébként sincs már másod, a szeretésedről is kisült, hogy önző és sokszor bántó, és még véletlenül sem feltétel nélküli ...

miért adod ingyen? ... mert soha nem tudnád megfizetni ... nem vagy valami jó üzletember ... te csak gondolod ...