ez a nap fotója... olyan szép színes, hogy nem tudtam ellenállni...nincs két egyforma...jobban mondva mindegyik" egy" forma, de "más" színű...még mindig a színek bűvöletében élek... Krisztina, ezt a sok vidám színt neked küldöm...:)

ti melyiket vennétek fel? én stop a lilát:)

A tegnap délután az egyik kiállításnak a Néprajzi Múzeumban az volt a címe, hogy a Másik...azt próbálta bemutatni, hogy mi hogyan látjuk a másik, idegen kultúrához tartozókat, és ők hogyan látnak minket... pozitív és negatív hozzáállásokat egyaránt igyekezett felvonultatni...sok elgondolkodtató részlete van, aki teheti nézze meg...de ami engem mégis megragadott, hogy akár hogy keresünk kérdésekre választ, valahogy nem igen találjuk azokat, pl. a földrajzi felfedezések korában, nem csak a fehéreknek, de az őslakosoknak is kérdésük volt, hogy ember-e a másik, és ha igen mitől válik azzá...ma ezeket a kérdéseket sokkal árnyaltabban kezeljük, de szerintem abszolút jelen vannak a mindennapjainkban...pl. az, hogy a másikat kevesebbnek tartom magamnál. Mindenki tud sorolni legalább tíz embert aki az általa elfogadott normák szerint, vagy talán az általános erkölcsi rend szerint "alatta áll"...amikor magamban mindezt felfedeztem megdöbbentem... valahogy mindig rangsorolok, egy viszonyítási rendszerbe helyezek mindenkit, ahol persze nekem is megvan a helyem, fölöttem azok akikre felnézek, csodálok és persze mindenek felett ott van számomra Mindenható, csak hogy a döbbenet számomra az volt, amikor rájöttem, hogy Ő nem gondolkodik ilyen viszony rendszerekben, ha így lenne, nem állt volna szóba, és nem változtatta volna meg az életét, egy csaló pénzügyi szakembernek, egy ellenséges katonai alakulat századosának, egy utca nőnek, egy kivetett és női mivoltában teljesen megvetett nőnek, aki éveken át vérfolyásos volt, egy többszörösen elvált nőnek, egy nagy hírű tudósnak, egy gazdag fiatalembernek...halászoknak, és adóellenőröknek...ráadásul mindezt úgy, hogy senkivel nem éreztette fölényét, hanem mindenkihez elfogadóan viszonyult úgy, hogy a másik megnyílt és elkezdett vele beszélgetni arról ami valóban égető kérdés volt az életében, mert ilyen kérdéseink bőven akadnak...de van valami, ami gyökereiben változtatja meg ezeket a beszélgetéseket, embereket az pedig az, hogy úgy tud elfogadó lenni, hogy közben nagyon egyenes is, és nem szépíti a dolgokat, hanem nyíltan felvállalja egyrészt azt aki, másrészt azt, hogy vannak rendezetlen dolgok, amit szépítéssel, bájolgással nem lehet megoldani, érdekes, hogy ez a magatartás a másik félben bizalmat eredményez ...és mivel neki hatalma van megcselekedni, meg is cselekszi...és ez a bizalom eredményezi a belé vetett hitet... bevallom, hogy engem sem hatna meg egy olyen felszólítás, hogy higgy...de amikor megvetés és ítélet helyett elfogadással találkozom, az mindig elgondolkoztat és van, hogy összetör...

emlékszem egy édesanyára, aki úgy fegyelmezte gyermekeit, hogy közben sírt, az egyik aranyost semmi nem hatotta meg, nyugodtan kaphatott bármilyen büntetést, ő keményen tartotta magát...kivéve, amikor látta, hogy anyjának mennyire fáj...ez összetörte, végül is az egyetlen megoldás a "csak azértis szeretlek" hozzáálás volt...

...szeretem, hogy vannak közös vonásaink pl. mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy szeressenek és elfogadjanak, ez nemtől, kortól, társadalmi pozíciótól, kultúrától független, és mégis mindannyian egy sajátos színfolt vagyunk ebben a világban, ... belegondoltatok már abba, hogy nincs, nem volt és nem lesz belőled még egy, és vannak dolgok amit csak te tudsz, képességek, ami ugyan másnak is lehet, de a tied az más, az egészen más...itt van pl,. az ének hangod, sok szoprán, vagy alt futkos a világban, de egyiknek sincs olyan hangszíne mint neked...szerintem a közös adottságaink azért vannak, hogy ne legyünk magányosak, hogy megértsünk bizonyos alap dolgokat, amelyek bennünk is működnek.... a különbözőségek, pedig azért, hogy megtanuljuk rácsodálkozni arra, hogy a másik aki mellettem él, mégis csak teljesen más, de vele teljesebb az életem mint nélküle, és neki szüksége van rám, nekem meg rá...és mikor a helyén van az ember, az mindig békével és hálával tölti el....ezt nevezem én igazi csodának...még mondja valaki, hogy az élet nem csoda!!!micsoda???hát, csoda...wonder (ez csak nektek Beth és Jan:))