ma egész nap tanultam, persze kisebb nagyobb szünetekkel, mert nekem másképp nem megy...hamarosan szigorlatozom, de még nem tudom az időpontját, így állandóan Demoklész kardjaként lebeg felettem ... gondolom mondanom sem kell, hogy hatalmas anyag áll előttem, igaz nagyon érdekes, de néha úgy érzékelem, hogy teljesen bevehetetlen...ma, a művészet fogalmának történeti kialakulását illetőleg bölcsültem, de ennek elmesélésébe még véletlenül sem kezdek bele, mert szerintem még a tegnapinál is nehézkesebbre sikerülne, és ez mégis csak egy blog, nem a megpróbáltatások helye...szóval kedves blogolvasó - mentségemre legyen mondva, hogy nem volt szándékos -nem akartalak sem untatni, sem kifárasztani a tegnapi szókavalkáddal...

...de ma, lightosabb dolgokról írnék...pl. arról, hogy én tényleg nagyon szeretek nőként élni, emlékszem amikor Pesten elmentem az Orsay kirakata előtt és megláttam ezt a plakátot...

bementem az üzletbe és elkeztem magyarázni az eladónak, hogy erre a plakátra nekem nagy szükségem van, hamarosan lesz egy lánytábor és hát ... olyan kiváncsi vagyok, hogy vajon hányan gondolják ezt tényleg komolyan...nagyon szeretek sétálgatni úgy, hogy közben az emberek arcát, megjelenését, karakterét, járását figyelem...hihetetlenül sokszínűek vagyunk, variáció egy témára, és mégsem ...
ma internetes bóklászásom közben - természetesen ezt a luxust csak a tanulás szünetében engedtem meg magamnak - olyan oldalakra bukkantam (mert kerestem:)), ahol felfedezheted a saját színeidet. Ötleteket találtam arra vonatkozóan, hogy mi illik igazán a te egyéniségedhez, színvilágodhoz .... eszembe jutott, hogy a nyáron kétszer is beszélgettem erről lányokkal, aszonyokkal és olyan meglepetés volt a számomra, hogy azok is akik szürke egérkének érezték magukat (kérdem én, ki az, aki ezt még nem érezte, ha nem is ezzen a területen, hát akkor másban...) hogyan fedezték fel azt, hogy mennyi szépség van bennük...persze önértékelést senkinek nem adhatsz, de segíthetsz benne...a környezet viszonyulása nagyon fontos, erről a pszichológia ódákat zeng. Sokszor megfigyeltem, hogy életet menthet egy öszinte dícséret, elismerés, a saját bőrömön is tapasztaltam...és azt hiszem, ez nekünk nőknek különösen is ajándékunk, hát akkor amondója vagyok, hogy kezdjünk el élni ezzel a lehetőséggel ... nézd csak meg, ha a környzetedben elkezded értékelni a melletted élőket, mennyi minden megváltozik ... mondjuk a látásmódod, és ez már önmagában csoda ... egyszer valaki akit nagyon szeretek azt mondta: Márta, mond hogy van az, hogy az a nyelv, amely sokszor életet ad, bátorít... képes egy pillanat alatt az ember életkedvét is elvenni?... ez akkor és ott az én nyelvem volt...ma is fáj, ha arra gondolok, hogy tényleg ez is kitelik tőlem ...

... nem rég hallottam ,egy kétgyerekes anyukáról, aki két éve költözött el családjával a szülői környzetből, elmondta, hogy ő egy egész életen át azt hallotta az édesanyjától, hogy semmit nem csinál elég jól, nem ügyes, egyedül azt úgysem tudja megoldani ... és mióta saját szárnyait próbálgatja, ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja ... nem kevés harcába kerül, de látnotok kellene, hogy hogyan kezdi felfedezni az életet és azt, hogy milyen sok dologban megállja a helyét...maximálisan tisztelem benne azt, hogy minden lehetőséget megragad, hogy ebben változzon, és tanulgatja azt is, hogy miként viszonyuljon a lányaihoz, hogy ne ezt a rossz modelt adja tovább...örülök, hogy a környezetében vannak olyanok akik bátorítják, segítik, tanácsolják ...

esti mese...csak nektek...

A foltmanók, egész életükben minden áldott nap matricákat osztogattak egymásnak....naphosszat a falut járták, és mást sem csináltak, mint csillagokat vagy pontokat ragasztottak egymásra. A csinosak, jóvágásuak, tehetségesek mindig csillagot kaptak. De akik érdes fából készültek, vagy már pattogott róluk a festék, azok csak szürke pontot kaptak. Némely foltmanónak az egész testét csillagok borították! Persze mindig nagyon jól érezték magukat, amikor csillagokat kaptak. Mások viszont nem voltak olyan ügyesek,nekik mindig csak szürke pont jutott. Pancsinelló is egy ilyen foltmanó volt. Próbált magasra ugrani, de mindig csak nagyott esett. Erre persze rögtön köré gyültek néhányan, hogy ráragasszanak egy-egy szürke pontot. ..
egy nap találkozott egy olontot. Aztán, ha megpróbálta kimagyarázni az esetet, biztos valamit bután fogalmazott meg, amiért persze mégtöbb pontot ragasztottak rá. ... néha minden ok nélkül is ráragasztottak egy-egy szürke pontot, pusztán azért, mert látták, hogy már úgy is olyan sok van rajta. Egy idő után már az utcára sem ment ki ... aztán már maga is elhitte, hogy ő tényleg nem jó foltmanó...Egy nap találkozott egy olyan manóval, aki egésszen más voltmint a többi. Nem volt rajta sem csillag, sem pont. Egyszerű famanó volt. Lúciának hívták. Nem mintha az emberek nem ragasztottak volna rá matricát - csak azok egyszerűen nem maradtak meg rajta. Én is ilyen akarok lenni! - gondolta P. Megkérdezte, hogyan lehetséges ez? ....Ó,nem nagy ügy! Egyszerűen csak minden nap meglátogatom Élit a fafargót!...De miért?...Majd, megtudod!Menj fel hozzá a hegyre!
Felkapaszkodott...belépett a műhelybe. Szeme-szája elállt a csodálkozástól az óriási bútorok láttán...P.nyelt egy nagyot, és elindult kifelé. Ekkor meghallotta a nevét. ... Pancsinelló! örülök, hogy látlak! gyere közelebb, hadd nézlek meg!...Te tudod a nevemet?...persze, hogy tudom! én alkottalak!
Éli lehajolt, felemelte és maga mellé ültette....hm, úgy látom gyűjtöttél néhány rossz pontot!...Nem akartam, nagyon próbáltam jó lenni!...Én nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak rólad a foltmanók!....tényleg?...Tényleg. És neked semkellene. Hát kik ők, hogy jó vagy rossz pontot osztogassanak? Amit ők gondolnak, az semmit sem számít, Pancsinelló. Csak az számít amit én gondolok. És szerintem te nagyon értékes vagy!...Én értékes? Ugyan mitől? Nemtudok gyorsan járni, magasra ugrani, a festék is repedezik rajtam...Az enyém vagy! ezért vagy értékes!...P. nem is tudta mit mondjon...találkoztam valakivel, akin nem voltak matricák, miért nem?...A matricák csak akkor ragadnak rád, ha fontosak neked. Minél jobban bízol az én szeretetemben, annál kevesebbet aggódsz a matricák miatt. Érted? Idővel majd megérted. egyenlőre elég, ha minden nap eljössz hozzám, hogy emlékeztethesselek rá, mennyire fontos vagy nekem....Ne, felejtsd el - mondta, miközben a foltmanó elindult az ajtó felé - , hogy nagyon értékes vagy, mert én alkottalak! és én sohasem hibázom!
Pancsinelló nem állt meg, de magában ezt gondolta: Azt hiszem komolyan mondja!
És miközben ezt gondolta, már le is gurult róla egy szürke pont.
(Max Lucado: Értékes vagy)

Jó éjszakát!